Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. rész - Az új tanévben a honlap megalakulásáig

2009.07.22

3. rész

Az új tanévben a honlap megalakulásáig

 

Amikor szeptemberben visszatértünk, ott folytattuk, ahol abbahagytuk. De újult energiával láttunk neki a pupozásnak, hiszen a nyári szünet alatt mindnyájan kipihenhettük magunkat. Talán ennek is nagy része volt az IQ Klub sikerében, hiszen egyetlen elődje sem létezett nyári szünet ideje alatt. Lehet, hogy ennek köszönhető, hogy később olyan sokat fejlődött, és hogy még egy évig működött. A nyár gondoskodott arról, hogy ne unjuk meg a Klubot a hosszú, monoton iskolai hetek alatt, és hogy mindenki azzal a tudattal pihenjen, hogy szeptemberben folytatódik a Klub története.

Mivel ebből az időből még nincsenek írásos feljegyzések, így csak azt tudom leírni, amire emlékszek még valamennyire. Ebben az időben se történtek különösebb dolgok, még jobban megismertük a helyet, és valószínűleg ebben az időben találtuk meg az IQ-követ. Ez tulajdonképpen egy kavics, Szabó Roland találta meg, és talán ő is nevezte el. Egy ideig az IQ Klubban volt a földön, majd miután felfedeztük, még sokáig ott is maradt ez a krumplira emlékeztető kavics. Aztán később elkezdtük nézegetni, dobálgatni, és szinte az IQ Klub jelképévé vált. Később IQ-kavicsnak is neveztük, ez talán pontosabb megjelölés, de az IQ-kő az elterjedtebb neve. Egyébként mindkettőt használtuk, és egyik sem helytelen. (Az IQ-kavicsról lehet látni néhány képet az IQ Klub honlapján.) Hamarosan érdekes dolgok történtek az IQ-kővel, de erről majd a maga idejében.

Szokássá vált, hogy ha a Klub tagjai közül valaki büfébe ment, akkor a többiek is elkísérték, majd visszatérve az IQ Klubba ott ettünk, ritkán fordult elő, hogy evőszünetben nem mentünk ki, általában akkor is a Klubban voltunk. Ekkoriban egyik fő időtöltésünk a mobilozás volt. Ekkorra már pontossá vált az IQ Klub kifejezés jelentése, ahogy az egyesület honlapján áll: „egyaránt jelenti magát a szervezetet, valamint a helyet, ahol van“.

Januárban Sztankó Dániel távozott a Klubból, mert ekkortól másik iskolába járt, ezért lehetetlen lett volna a továbbiakban, hogy részt vegyen az IQ Klub életében. Ő volt az egyetlen az egyesületből kilépők közül, akit külső tényezők kényszerítettek távozásra, és egyébként nem akart volna kilépni.

Így egy ideig öten voltunk tagok. Néhány nap múlva, 2008. január 24-én létrejött az egyesület honlapja a http://www.iqklub.eoldal.hu címen. Ez a dátum hatalmas mérföldkő a klub életében, hiszen ettől a naptól kezdve dokumentáltuk az IQ Klubban történő eseményeket, ekkor kezdődött az IQ Klub írott történelme.