Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. rész - Az év végéhez közeledve - Az IQ Klub fénykora

2010.01.16

9. rész

Az év végéhez közeledve - Az IQ Klub fénykora

 

Áprilisban már igazi tavaszi idő volt, az IQ Klub is kizöldült, az eperfa pedig virágozni kezdett. A jó időben még nagyobb kedvvel pupoztunk az IQ Klubban, és felmerült egy újabb vad ötlet…
Elhatároztuk, hogy ideje lenne a galoppozásunkat továbbfejleszteni, mert bár mindenki ügyesen és nagy kedvvel csinálta ezt, azért még lehetett fejlődni ebben. Megbeszéltünk, hogy a filmbéli lovagok mintájára mi is beszerzünk kókuszdiókat, amikkel még feltűnőbben lehet ügetni. Néhány nappal később meg is vásároltuk ezeket Tatabányán, 129 Ft/db áron. A kókuszdiók elefántcsontpartiak és első osztályúak voltak. Hét darabot vettünk, úgy terveztük, hogy minden tagnak jut így egy saját példány. Azonban egy váratlan esemény miatt ez végül mégsem így történt.
Április végén vagy május elején (04. 26. és 05. 07. között) Schöffer Attila kilépett a Klubból. Bár elég váratlan volt a döntése, mégsem lepődtünk meg annyira, végülis természetesebb, hogy ötödikesként a saját osztálytársaival legyen szünetekben, mint nyolcadikosokkal. Nem is volt semmi baja az IQ Klubbal, egyszerűen csak a saját korosztályával akart lenni. Aznap, mikor bejelentette, hogy nem kíván tovább tag lenni, hoztunk egy szabályváltoztatást, miszerint ha „egy tag önként szeretne kilépni, akkor a szándék bejelentésekor automatikusan megszűnik a tagsága, ilyen esetben nem kell szavazni”. Így tehát Attila kilépett a Klubból, de bizonyára az a kb. három hónap, amit a Klubban töltött, sok vidámságot és tanulságot hozott neki… Megint hatan voltunk tagok, és ez a megszűnésig már nem változott.
Mivel a kókuszdiókat ekkor már beszereztük (2008. április 26.), és az elosztásuk még folyamatban volt, úgy döntöttünk, minden tag tulajdona lesz egy-egy kókuszdió, a hetedik pedig az IQ Klub tulajdona, tartalék lesz. Azért tartott sokáig a gyümölcsök szétosztása, mert szét kellett vágni őket és kitisztítani, csak utána lehetett rendeltetésszerűen galoppozásra használni őket. Néhány nappal később minden tag hozzájutott a saját kókuszdiójához, amiket a saját tetszésünk alapján választottunk. Mellesleg a gyümölcsöket az IQ Klub pénzéből fizettük ki, ebből is látszik, hogy a gazdálkodásunk elég jól működött. A tagdíjakat mindenki rendre befizette, néhányan pedig ennél nagyobb összegekkel is támogattuk a Klubot. A kókuszdiók beszerzése nem kis feltűnést keltett, először az osztályban, amikor a szétosztás zajlott, de persze leginkább akkor, amikor elkezdtük használni őket… Az egész iskolaudvar a mi kókuszdióink csattogásától harsogott, ami még inkább a Klubra terelte sokak figyelmét. Leginkább az egyesület területén használtuk őket, de néha átvonultunk velük máshol is, az alsósok némelyike pedig valósággal felnézett ránk, mint valami szent őrültekre… Most már teljesen élethűen imitálhattuk a filmbéli jeleneteket, hamar megtanultuk a kókuszdió-csattogtatás fortélyait, és a Klubban le-föl vágtattunk nagy hangzavarral…
Május végén már igazi meleg idő volt, a meggyfa termése is megérett. Ez egyébként „magonc” volt, ahogy egyesek nevezték, vagyis magától nőtt ki, az íze elég savanyú volt, ezért túl sokat nem ettünk belőle. Ahogy egy évvel ezelőtt, most is leginkább az iskolaépület dobálásával töltöttük az időnket, az IQ-börtön környékét dobáltuk meggyekkel, ami ettől elég szépen nézett ki… 2007-ben még meg is büntették ezért egyik tagtársunkat, idén azonban nem történt ilyesmi, talán már túl nagy volt a hatalmunk… Rájöttünk, hogy a savanyú meggyet valami hasznosabb célra is használhatjuk, mint a sulifal dobálása, ezért május 21-én, amikor ismét megtámadták a Klubot (főleg hatodikosok), meggyekkel dobáltuk őket. Egyébként a szokásos módon, több szüneten át támadtak minket, mi azonban visszavertük a támadásokat és megfutamítottuk őket. Általában, ha egyszer elkezdték, akkor aznap nem is hagyták abba, minden szünetben folytak a harcok, legfeljebb az utolsóban nem, amikor már nem sokan voltunk az iskolában.
Másnap, május 22-én is támadtak minket, ezen a napon Auer Kevin önként segített nekünk a védekezésben, a fáradozásait a Klub pénzéből meg is háláltuk. A támadók ismét teljes vereséget szenvedtek. Ez volt az utolsó nagy harc az IQ Klubban, ezután egyre csökkenő intenzitással szokták megzavarni a Klub nyugalmát.
Ekkor kezdett tudatosulni bennünk, hogy az általános iskolai éveink lassan véget érnek. Bár ekkor még nem volt erről szó, de éreztük, hogy az IQ Klub dicső története is a végéhez közeledik. Ezért kihasználtunk minden percet, amit még az IQ Klubban tölthettünk. Szerintem egy kicsit komolyabbá váltunk, már kevesebbet galoppoztunk, a hűvösebb időkben a sík területen mászkáltunk, ha tűzött a nap, akkor meg az IQ-dombon üldögéltünk az árnyékban, beszélgettünk, vagy csak szemléltük az IQ Klub pompáját. Ekkor már kezdett ehetővé válni az „eper” a fán, ezt is eszegethettük, ekkoriban mások is idejöttek, hogy ezt egyék. Az IQ Klub mindig ilyenkor, május végén tűnt a legszebbnek, amikor már zöld volt a fű, de még nem kiégett, a fákon pedig értek a gyümölcsök. Büszkén tekintettünk le a dombról az IQ Klubra, ahol annyi minden történt, és a helyet már bizonyos értelemben a miénknek éreztük. Méltósággal jártunk-keltünk a Klubban, egyszerűen csak elvoltunk. Az IQ Klub elérkezett működésének tetőpontjára, nyugalom volt, senki nem háborgatott minket, a tavaszi szép idő méltó aláfestése volt az IQ Klub fénykorának. Elérkeztünk a Klub történetének legnyugodtabb, legdicsőbb időszakához, az egyesület végéhez közeledve. Annyi fáradozás után, amit a Klubért tettünk, méltán élvezhettük a pihenést ezen a kellemes helyen.
Az IQ-sok utolsó nagy, közös kalandja minden bizonnyal a nyolcadikos osztálykirándulás volt. Hogy mik történtek ekkor, arról sokat lehetne írni, de legyen elég annyi, hogy elsősorban kenuzni mentünk a Szigetközbe. Az IQ-sok egy kivétellel mind részt is vettek a programon, ahol érdekes dolgok történtek az egyetlen kenuval, amiben csak IQ-sok ültek... Hajduk Krisztián, Szlis Csaba Zsolt és én ültünk a csónakban, majd amikor a vízfolyás egy kissé felgyorsult, sikeresen nekiütköztünk a folyó közepén kiálló fatörzsbe, ahol már egy osztálytársunk kapaszkodott... A csónak kettétört, majd süllyedni kezdett, így már négyen kapaszkodtunk a faágon (ebből ugye három IQ-s, figyelemre méltó arány...). Eközben meggyötört csónakunk szépen elsüllyedt, a cuccainkat pedig elsodorta a víz. Egy darabig még ott lógtunk a fán, mire talán eszünkbe jutott, hogy jó lenne kijutni innét. Ekkorra már sokan partra vergődtek, és kötelet dobtak a vízbe. Mi meg egymás után kievickéltünk a partra (eközben SzCsZs hősiesen megmentette a cuccainkat), majd elindultunk megkeresni a többieket. Mivel egy csónakot elvesztettünk, meg még sok evezőt is, meg valamiért már elment a kedvünk az egésztől, busszal visszamentünk a szállásra. Azért biztos ez se véletlen, hogy az IQ-s csónak keveredett ilyen furcsa helyzetbe... (A másik csónak, ahol két IQ-s ült két másik emberrel, nem borult fel...)

Miután hazajöttünk, természetesen alaposan megtárgyaltuk az IQ Klubban az élménydús kirándulást. Már tényleg nem sok idő volt hátra a tanévből, hiszen már június volt, az IQ Klub történetében másodszor köszöntött be a nyár. Az iskolai életben is egyre sűrűbb napok következtek, a ballagási próbák, készülés az előadásra, azonban a szüneteket változatlanul az IQ Klubban töltöttük. Ekkor már mindenki érezhette, hogy meg kell becsülni még ezt a kis időt, ami hátravan az IQ Klubból és a nyugis áltsulis évekből. Gyorsan teltek a napok, végül már eljutottunk oda, hogy nem halogathatjuk tovább, meg kell beszélni, mi legyen az IQ Klub sorsa. Egy hét volt még a tanévből.